Mindenütt jó, de a legjobb VOLT-on!

Szerző: benevezett versenyző - 2009.07.10. 02:38

Hol VOLT, hol nem VOLT...

 

Július első napjának hajnalán jómagam SKAmut és írótársam Littleprincess magunk mögött hagyva Alba Regia tört fehér hétköznapjait, neki vágtunk a nagy útnak, melynek nem más volt a célállomása, mint a soproni VOLT fesztivál. 7:15-kor indult relatíve gyors vonatunk Szombathelyre. Az egyhangú zakatoló utazás, többnyire félálmos zenehallgatós delíriumban zajlott, mivel az előző napi csomagolás, jobban mondva az életben maradáshoz nélkülözhetetlenül szükséges kellékek hosszas bepasszírozása a túrazsákokba, kissé elhúzódott, így csupán néhány óránk maradt alvásra.

Valamikor, nagyjából 10 óra után megérkeztünk és egy kicsit több, mint egy órás reggelivel, reggeli kávézással, valamint reggeli dohányzásokkal egybekötött kényszerpihenő következett Savaria városának impozáns látványt nyújtó vasútállomásán. Ez követően tovább Sopronba a csatlakozásunkkal, a reggeli pH értékeknek köszönhetően már jóval frissebben. Fél egy fele elértük Sopront a hűség örök városát, és az első heringjáratra felpréselődve, már csak egy 10-15 perces szaunázással kombinált wellness buszutazás volt hátra a Lővérekig.

Nem az első fesztiválom, de most jutottam be először úgy, hogy nem állt km-es sor, sőt mi több, még pár méteres sor sem a bejáratnál. A bejutást követően 5 perc sem telt el, de már is lefotózott bennünket valamely média egység buzgó fotográfusa, - amire Littleprincess rögtön meg is jegyezte: „Hát igen megérkeztek a Celebek!”. A gyors bejutásra hamar magyarázatot találtunk, nagyon úgy tűnt, hogy a bérletesek legjava, már előző nap letelepedett, de mi kitartóak voltunk, nem adtuk fel, kb. az 5. megtett kör és folyadékháztartásunk minimum 30%-kának kiizzadása után rábukkantunk egy számunkra minden szempontból tökéletes sátorhelyre, a fás és árnyékos zónában.

Ekkor lassan már délután 14 órához közeledtünk, így rekord sebességgel, összetákoltuk sátrunkat, lecuccoltunk benne, és minimális szusszanást követően célirányosan siettünk az első kiszemelt kultúrprogramunk helyszínére:

 

Soma mamagésa előadásában egy rendkívül sokszínű és érdekfeszítő előadást hallhattunk a férfi és nő közötti megváltozott kapcsolati szituációkról, spirituális megújulásról, a jelenkor szexuális forradalomáról, szerepekről „tegnap és ma”, tesztoszteronról, kineziológiáról, szuperegoról, és hasonló érdekes témákról. Mellékesen előadóművész mivoltából, humorosabb megjegyzései önálló „stand-up”-ként is megállnák helyüket.

Miután magunkba szívtuk a spirituális megújulást és némi sör mennyiséget is természetesen, valamivel könnyebben emészthető programokat kerestünk fel. Megtekintettük a napsütötte nagyszínpadon a különféle zajkeltő „ütőshangszerekkel” ügyeskedő Strokes együttes kissé avantgárd, de felettébb szórakoztató produkcióját.

Az este a Dalriada és az Edda koncertjével tetőzött, mérsékelt tombolással és közös énekléssel és csápolás a kedvenc számok alatt. Igazán jó kis bulit csapott mindkét banda.

Ez sajnos már nem volt elmondható az Alvin és a mókusok koncertjéről ami, mint az utóbbi években általában csapnivalóan rossz volt, a végét meg se várva a tömeg áradat előtt távoztunk, épp időben, mivel a sátrunkhoz közeledve, fokozódó eső gyorsította meg lépteinket.

 

Másnap reggel a sikeres és igen csak felfrissítő hideg konténeres zuhany után busszal legurultunk a belvárosba, némi városnézéssel egybekötött táplálékbeszerző körútra. A körút végeztével visszatérés kora délután, a 2. kultúrprogramra!

Ami nem volt más, mint Kőhalmi Zoltán kihagyhatatlan „stand-up”-ja és, mint mindig szenzációs, és csaknem sírva kiröhögtük a sörünket tőle. Utána izzadtunk tovább a nagyszínpad előtt, belekóstolva a Csík zenekar munkásságába, majd időben neki startoltunk poncichter negyednek, hogy a lehető legjobb helyek egyikéről tekinthessük meg a Méhek együttes „dinamikus multimédia szupershow antikoncert”-jét, ami véleményem szerint kihagyhatatlan egy magára valamit adó VOLT-fesztiválozónak. A Méhek produkciója röviden összefoglalva amennyire abszurd, annyira nagyszerű is, a produkciójuk szinte vetekszik egy „L'art pour L'art” előadással. Ami félelmetes velük, kapcsolatban, hogy show-juk szerves része az „eső csinálás”. Egész nap, de még a Méhek show felében is tűző napon tikkadtunk, majd következett az esődal és valamiféle tömegpszichózis hatására, hirtelen szél támadt és megjelentek az első viharfelhők, melyek a Kaukázus együttes nagyszínpados koncertjének kezdetét követően le is csapódtak.

Eddig azon szerencsések közé tartoztam aki, még soha nem ázott ronggyá fesztiválon, szóval épp itt volt az ideje, de ez a jó kedvünket cseppet sem rontotta el. Kitartottunk végig, ment a tánc és az ének az esőben egyaránt, a hangulat ismét tetőzni kezdett. A szakadó eső a koncert végére elállt, így utána KisPál alatt meg is száradtunk. Az eső ellenére nekünk aznap a Kaukázus bizonyult a nap koncertjének és nem a Limp Bizkit. Persze nem volt rossz az sem főként, hogy 50%-ban mégis csak régi számokat játszottak, amiket úgy azért ismertünk is, és az se egy utolsó szempont, hogy egész közel voltunk a színpad elejéhez nagyjából 15 méternyire tőle. Ami még említésre méltó hogy az általános tömegpszichózis megnyilvánulásaként Fred Drust elérte, hogy mindenki leguggoljon.

 

A fesztivál 3. napján Soproni ismerősökhöz voltunk hivatalosak ebédre, így erre a napra kihagytuk a kultúrprogramokat, Beatrice-re értünk vissza. Nagy Feró elmaradhatatlan poénjai és hülyeségei, valamint 8 óra pihenést követően megkezdtük az aznapi több mint 8 órányi szórakozást.

Éles váltásban folytattuk aznapi züllésünket a Prosectura önkéntes tűzoltó és lendület zenekar jóvoltából. A jól eső punk zenés ugrabugrálás után, igyekeztünk beiktatni a Kiscsillag koncert előtt annyi Rockabilly-t amennyi csak belefért a szűkös idő keretünkbe. Benéztünk hát, és majd fél órán keresztül ráztunk a Msytery Gang bulin is, kár, hogy nem tudták időben elkezdeni, akkor több is kijutott volna belőlük is. Vajon miért van az, hogy a legjobb koncertek időben mindig összetorlódnak?

Senki nem mondhatja, hogy nem vagyok excentrikus a zenéket illetően. Idén első Kispálozó és emellett első Kiscsillag koncertező is voltam, ami a következő eredménnyel zárult: a Kiscsillag zenéje sokkal jobban eltalált odabent, mint a Kispál.

Tankcsapda előtt, némi találkozó pont szervezési baleset folytán még R-GO-ra is bekeveredtünk, ahonnan inkább hamar ki is keveredtünk. Már odakint a TCS előtt a kivetítőn „Tudtad-e?” c. okosságokkal pusztították az agysejtjeinket, ahol többek között az is megtudtuk, hogy az eddigi 17 VOLT – fesztiválon 18szor lépett fel a Kispál és a Borz! Oo

Nem is értem, de Tankcsapda nélkül valahogy Magyarországon nem is tud létezni zenei fesztivál? Jómagam, viszont lazán meg lennék nélkülük is, és talán az ebből a fajta erőltetettségből adódóan is, egyre inkább nem tudnak lekötni, még annyira se, mint eddig, így most is ott hagytuk őket fél óra után, és inkább elmentünk táncolni és ugrabugrálni a Nickart vs. Enikő partira. A buli kissé lassan, de beindult. A Nickart nevezetű Dj kezdett és jóformán erőteljesen a rockosabb vonalat vitte, míg az őt követő Enikő a valamivel populárisabbat. Többek között táncolhattunk: Offspring, Guns N Roses, Red Hot Chilli, Placebo, Twisted Sister, sőt még Marilyn Manson számokra is. Úgy egy-másfél óra után pihenésképpen átnéztünk az Est parkettjéről, a Pop-Rock Arénába is Road koncerten is tiszteletünket tenni, majd miután véget ért ott is a buli visszatértünk táncolni, pont azelőtt mielőtt Enikő megkezdte a „műszakját”. Ő is válogatottan jó zenéket kevert és a sátorban már szinte telt ház volt, mi majdnem hajnali 4-ig roptunk, amikor is észbe kaptunk, hogy lassan már annyira késő van, hogy az már korán, így célirányosan lassan nyugovóra tértünk, hogy egy kis, nagy pihenőt tartsunk a nagy nap előtt.

 

A harmadik napon nem volt szerencsénk kultúrprogramokhoz, viszont utolsó napon sikerült dupláznunk is. Első ívben kihagyhatatlanul Kiss Ádám „stand-up” produkciója, amit sajnálatos módon idő előtt félbeszakított és hallhatatlanná - és nem halhatatlanná :) - tett a nagyszínpadon ideje korán hangolásba kezdő számunkra ismeretlen formáció. Eme sajnálatos esetet követően úgy gondoltuk itt az ideje szőke ciklonná változni, és persze felmarkolni a jutalomsört! :P Meg lett az alapanyagunk a következő kultúrprogramhoz, amely „Isten szereti-e Marilyn Manson-t?” címmel került megrendezésre a közös pont sátránál. Rendkívül épületes és elgondolkodtató volt, kár, hogy a legtöbb Mansonista messzire elkerülte.

Apropó Mansonisták, avagy a nagyon fanatikus rajongók is előkerültek, előmásztak koporsóikból célzottan a csak is a 4. napra. Érdekes előző VOLT fesztiválokon a többi napon is lehetett látni kisebb sminkelt fekete ruhás extrémebb kinézetű embercsoportokat, idén az első 3 napon még csak egy fekete csipkés szoknyás goth lányt, annyit se láttunk. És eme vérbeli fanatikusok némelyike már délután 16kor stoppolta a napfényes nagyszínpad előtti páholyt, csak tudnám, hogy ebben a nagy kánikulában, hogy nem olvadt le a sminkünk estére?

Péterfy Bori előtt bedobtunk egy hangulatfokozó Sex On the Beach koktélt, mert úgy gondoltuk így fesztivál végére megérdemeltük és ahogy fogyott lefele eme ambrózia Boriék is szépen belecsaptak a lecsóba. Ismét tánc és ugrabugra, annak ellenére is hogy hajnalban már PASO koncert helyett is kitáncoltuk magunkat, mert sajnos őket idén ki kellett hagynunk, mert egy időbe szervezték Mansonnal, és ugye ez esetben a prioritás egyértelmű volt. Bori jó volt mint mindig nagyjából egyenlő arányban Love Band és Amorf Ördögök számokkal. Más említésre méltó vagy megtekintésre érdemes koncertet Mansonig már nem találtunk, így volt néhány óránk rápihenni és relaxálni a sátrunkban.

9 óra fele előmásztunk mi is. Megkerestük ismerőseinket és többnyire megtekintettük a Quimby koncertjét is, hát ahhoz képest, hogy abszolút nem ismertem eddig őket, meg kell mondjam hangulatos kis zenét játszanak, többnyire megnyerte a tetszésemet, és szimpátiámat főleg az olyan beszólásaikkal, mint: „Itt az első sorokban sok unott arcú Manson rajongó, ha nem is miattunk, de azért köszi hogy itt vagytok...” és hasonlók. Aztán Quimby vége fele közeledve elbúcsúztunk ismerőseinktől, és Littleprincess-szel elkezdtünk aljasan előrekúszni. Egészen az 5. sorig jutottunk, amit nem csak a hosszas pakolás és hangolás alatt, de a koncert első felében is sikerült tartanunk, ahonnan remekül láttunk mindent, de legfőképpen őt magát. Ott volt előttünk pár méterrel teljes valójában Marilyn Manson, akit több mint 8 éve szeretünk és azóta hogy megismertük a zenéjét vártunk erre a pillanatra és most végre teljesült a régi álom. Sokan zsörtölődnek különböző szerintem jelentéktelen apróságokon, számomra ennyi bőven elég volt, hogy ilyen távolból élőben láthatom és hallhatom, mert itt Magyarországon nem igen van erre lehetőség. Feledhetetlen élmény volt talán még most így napokkal utána sem 100%-os még az élmény feldolgozottsága! Az első 20-25 percben tartottuk az 5. soros helyzetünket. Én, mint az erősebbik nem képviselője igyekeztem egyszemélyes SÜN!!! formációban védelmezni Littleprincess-t, hogy el ne sodorja a tömeg, de szerencsére megúsztuk sérülés mentesen a bulit. Majd amikor már egyre csúnyábban eldurvultak a pogós gócok elől a dolgok mi fokozatosan kifaroltunk a 10. sorig, de még onnan is remekül láttunk. És mint minden jónak ennek a koncertnek is hamar vége lett. Átkozott időérzék és relativitás!

Manson után totálisan feltöltődött hangulat mutatókkal valóságos katarzisokat megélve sodrottunk át az ember áradaton, hogy még elcsípjük a Kaukázus aznap esti ráadás koncertjét. Azt hittük, jó ha a végére odaérünk, ezzel szemben még jó fél órán át tartott a koncertjük, és megvártak bennünket a legjobb slágereikkel.

 

Számunkra ez volt az idei VOLT-unk utolsó koncertje, utána kissé már melankolikus hangulatban – „el se hiszem, hogy már is elrepült ez a 4 nap” - indultunk az utolsó hideg vizes fesztiválélményt (zuhanyzást) végrehajtani, majd megélni az utolsó sátorban töltött a kényelmetlen talajon alvós fesztiválélményt, bár szívesen buliztunk volna még, csak hát hosszú az út Fehérvárig, némi alvással is embert próbáló, nem hogy alvás nélkül.

Korai és fáradt ébredés virradt ránk, újfent hatékony, de kevésbé hosszadalmasabb becsomagolás és sátorbontás. Legurulás a buszmegállóba, lebuszozás, némi reggeli tápláló és káros gyors kaja és természetesen kávé. Érzékeny búcsú Sopron városától és a VOLT fesztiváltól és felszállás a 10:15-ös vonatra irány ugyanazon az útvonalon teljes meghajtással, ugyanazokkal az állomásokkal, csak visszafelé.

Nekem az idei volt a 3. VOLT-om, (ha jól tudom Littleprincess-nek is), tavaly kihagytam, de előtte 2006-ban és 2007-ben is voltam, és a magam nevében kijelenthetem, nekem ez a VOLT volt az eddigi legjobb nem csupán VOLT-om, hanem az összes eddigit tekintve a leges legjobb fesztivál élményem is.

Remélem jövőre is tudok majd menni! És kívánok hasonlóan jó, vagy még ennél is jobb fesztiválozást mindenkinek Hegyaljára, Szigetre, FEZEN-re, vagy éppenséggel az EFOTT-ra illetve az összes többi még hátralevő fesztiválra!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fesztivalsztori.blog.hu/api/trackback/id/tr951237652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása