Fesztiválsztori

Szóval kezdjük mindennek az elején:

Veszprém. Reggel 6 óra. Két kialvatlan ember kigurul az ágyból. Az egyik 40 percen keresztül rajzolja a szemöldökét, a másiknak első dolgai közé tartozott, hogy leforrázza az állát és a mellkasát tűzforró kávéval. Ha nem tudod melyikünk rajzol és melyikünk forrázott akkor kérlek most lépj ki innen, és kérdezd meg a gyakorikérdések.hu-n, ott tesznek fel olyan sötét kérdéseket, hogy onnan még a fény sem szabadul.

Mindezek ellenére időben elértük a buszunkat, mely 7:25-kor indult Veszprém megyei jógú város buszpályaudvaráról.

Most mondhatnám, hogy az út eseménytelenül és unalmasan telt, de akkor kihagynék a későbbiekben igen fontossá váló részleteket. Pontosabban csak egyet. Ám ez annál jelentősebb. Vöry ugyanis elvileg nem jött volna velem a koncertre, révén Manson mester új albuma olyannyira nem nyerte el tetszését(amúgy nekem sem) hogy el akarta adni a jegyét. Lett is volna rá vevő, mivel Kornél barátom haverja Rezső megvette volna a rendes 8000Ft-os áron. De út közben Vöry kisasszony elkezdet azon morfondírozni, hogy lehet be kéne menni. Na erre készüljön fel az ember…be is pánikoltam, hogy ha ő most bejön, akkor mit adunk a Rezsőnek? Abban maradtunk, hogy ha tudunk helyben venni jegyet neki, akkor bejön Ms Szeszélyes is, ha nem akkor így járt, ennyire nem fogunk kiszúrni szegény sráccal. Végül a belvárosban felállított bazinagy VOLT-os sátornál sikerült szereznünk…azt, hogy ez hogy volt lehetséges, amikor elvileg az utolsó nap teltház volt arról ne kérdezzetek…vagy azt is inkább a gyakorikérdések.hu-n.

Ekkor újabb probléma várt elhárításra, Ms Szeszélyes ugyanis szandálban jött, mivel induláskor még ugye úgy volt, hogy be se jön. Szóval hajtóvadászatot indítottunk egy nagyon olcsó kínai boltot ellen, melyre rá is találtunk, és vettünk 800Ft-ból 1 pár tornacipőt és hozzá zoknit…szandálban mégsem megy koncertre az ember…maximum azok akik a gyakorikérdések.hu-ra járnak, bár ők inkább növények mint emberek.

Eztán ettünk egy méregdrága hamburgert a belvárosban, majd elmentünk az Intersparba mert ott van légkondi és ott kényelmesebb várni Dorcóékat akik mint várható volt, eltévedtek. Szóval ott vártunk, amíg meg nem untuk, és átmentünk a vasútállomásra, onnan indul ugyanis buszjárat a happening helyszínére, mely történetesen kint van a világnak vége felé. Dorcóék ide sem érkeztek meg, de mi kimentünk, mert Kornélék nem tudtak bemenni, mivel a Rezső jegye nálunk volt. A helyszínre érve meg is találtuk őket gyorsan, Dorcóékat viszont annál nehezebben, sokat kerestük őket de meglettek, jött még pár barátja akiket nem ismertem, de a Jagerük finom volt. Mivel volt nálunk pia, helyismerettel viszont nem rendelkeztük, hogy hol lehetne beadogatni a cuccot amit amúgy nem engednének be, leültünk hát egy árokpartra elfogyasztani az olcsó ám annél finomabb csoki likőrünket és Dorcóék imént említett nedüjét, gyorsan megvoltunk vele. Idő közben felbukkant Zsili Dávidka, aki szintén nehezen talált hozzánk, de mikor megemlítettük a mellettünk lévő „rózsaszín baszást” rögtön tudta merre keressen.

Elfogyott a pia, a társaság megvan, bárki megmondhatja kinek értelme vagyon, hogy ekkor következett a behatolás. A várakozásokkal ellentétben (én speciel testüreg motozás szintű átvizsgálást prognosztizáltam) nem volt nagy kutakodás, kinyitották a táskámat, kicsit beletúrtam neki, ebből csak annyit tudott meg, hogy hoztam pokrócot, fényképezős, pulóvert és 4-es kiszerelésű ultra vékony óvszert. De az aljára simán berakhattam volna egy üveg akármit. Közben Zsili részéről felröppent a rémhír, hogy a csomag megőrző csak 1-ig van nyitva…mondjuk nem tudom mit csináltak volna az ottmaradt cuccokkal 1 óra után, de ezt nem tudtuk meg, mivel csak az egyiknél volt ez a helyzet, a másik ingyenes volt és persze normális nyitvatartással. Ez azért volt kardinális kérdés, mivel Ms Szeszélyes annak ellenére, hogy nem akart maradni, bazinagy női táskát hozott amivel nagyon körülményes lett volna koncertre menni, nameg nekem se volt kedvem táskával a hátamon bepréselődni 10.000 ember közé.

Ez is megoldódott hát, indultunk felfedezni. Én kaptam egy sráctól egy pohár leót csakúgy, fényképezgettek minden féle fotóriporterek, le lettünk sátánistázva párszor, de azon is jót szórakoztunk. Végül a mötál sátorban kötöttünk ki, megnéztünk egy fél Moby Dick koncertet, majd inkább leültünk egy pólós elé, ahol Dorcó és Vöry pózerkedett egy direkt erre felhívó tábla elött egy kisbusz hátuljánál. Ekkor már csodás állapotban voltunk valamennyien. Dávidka eközben a mai világtól merőben idegen jófejséget tanusítva, elugrott nekünk kajáért, gondolom egy csomót állt sorba, mert elég sokára jött vissza. Lehet fesztiválokhoz képest nem gáz, de kurva drága volt, egy gyrosért elkértek 800Ft-ot. Eztán elmentünk egy kicsit még hidratálni magunkat a férfi zuhanyzóhoz, hogy Vöry felébredjen, majd elindultunk befelé a nagyszínpad felé. Quimby közepe-vége felé kezdtünk betörni, és elég jól sikerült előre verekedni magunkat, főleg mikor a Quimby-re kíváncsi emberek elindultak kifelé, akkor még előrébb kerültünk. Ekkora jöttek a „jaaaj itt jönnek a rohadt sátánisták” féle beszólások különböző szolgakülsejű anyuciédeskicsifiaitól. Jutalmuk lábtaposás lett. Fájt nekik.

Mire elkezdték a díszletet felrakni illetve hangolgatni, mi már alaposan előretörtünk, Vörynek sikerült végül a 2. sorba jutnia a 45 kilójával. Ennyit arról, hogy volt-e értelme a sok idiótának délután 5-kor beállni az este 11-kor kezdődő koncertre, mi körülbelül 30-40 perccel előtte indultunk el a színpad felé, és 2. sorba is eljuthattam volna, ha akarok. Én ugyanis nem akartam agyonnyomatni magamat, inkább hátrébb maradtam, de így is 10 méteren belül maradtam a színpadtól.

A beállás hosszúnak tűnt, bár aki minőséget akar, az ne kapkodjon, bár lehet nem tűnt volna ez sem olyan soknak, ha nem Lady Gaga és Manson közös „Love Game” című förtelmét nyomják egész végig. Kínunkban már tánciztunk is rá. A sok barom meg már arra is elkezdett visongani, amikor a gitár technikus nyomott pár riffet.

Aztán egyszer csak nagy színpadi lepel hullott a színpad elejére egy csomó füst társaságában.

Jöttek az intrók, csörgés zörgés, kis fényjáték, aztán elkezdik birizgálni a leplet hátulról, majd lehull a lepel és a füstből előtűnnek, akikre vártunk, rögtön belekezdve a „Four Rusted Hourses” című új albumos dalba. Belépőszámnak elmegy, akkor úgyis mindenki extázisban van, nem akkor kell a legjobb számot játszani, a hatás így is megvolt. Vörytől időközben elszakadtam, de láttam, hogy összespanolt valakivel, aki a nyakába vette, az első 2 számot így a közönség felett tombolhatta végig, van is róla egy jó képem.

Ezt követte a „Pretty As A Swastica” szintén az új albumról, azon kevés számok egyike az új anyagról ami tényleg jól szól élőben és meg is mozdítja a közönséget, amely amúgy kritikán aluli volt, 2 részre osztanám:

- bamba balfasz, aki csak kíváncsi a „sátánra”, áll egyhelyben és csak néz ki a fejéből hevesen.

- izomagyú fasztarisznya, aki azt hiszi hardcore koncerten van ahol lökdösődni, ütlegelni, és ágyékmagasságba kell rugdalózni.(neeem, nem rúgott tökön senki) Az ilyeneket általában arrébb lökdöstem, illetve még szerencsém hogy volt a közelemben egy Kerry King hasonmás, aki lecsillapította őket. Ha nem tudod ki Kerry King szar vagy, menny a gyakorikérdések.hu-ra.

Harmadik számként az igazi koncert kedvenc „Disposable Teens”, itt is ment elöl a lökdösődés, de az nem volt durva. Az első olyan szám, amit hallani akartam.

Ekkor kicsit hátrébb mentem, mert pár kopasz kigyúrt fasz túrta be magát elém, meg Dorcónak is elkélt a segítség hátul a parasztokkal.

Következett a „We’re From America” az egyetlen jónak mondható dal az új albumról. Ez után láttam a színapon először az oxigénmaszkot, amiről nem tudtam eldönteni, hogy a show része, vagy sem, ugyanis új színpadi elemként filmfelvételt imitáló cuccokat hordtak Manson köré, mint bazinagy reflektorok, látványosan sminkelték minden szám után, volt csapó is stb. Szóval illett volna oda az oxigénmaszk is, mint felvétel előtti készülődéshez, az emberek többsége szerint viszont nem az volt, hanem Manson nem bírja végig a koncertet. Habár az emberek többsége kibaszottul rosszindulatú, és alig várja, hogy beleköthessen valamibe, okoskodhasson. Mást ugyanis nem tudnak, ettől érzik magukat valakinek.

Szóval.

Soron következő szám az „Irresponsible Hate Anthem” amely az én személyes kedvenceim közé tartozik, az egyik legjobb koncertes szám, eszméletlenül hiányzott volna, ha nem játsszák. Legalább ezt a klasszikust nem hagyták ki, ha már olyan élőben kibebaszottul jól hangzó számok, mint az „Antichrist Superstar” a „The Reflecting God” vagy a „mObscene” is kimaradtak.

Következett a „Love Song” melynek címe senkit se tévesszen meg, nem szerelmes nóta. Jófajta muzsika ez is, de most valahogy nem szólt olyan jól, mint kellett volna. Manson régen talán jobban bírta a rippes vokálozást, amire itt szüksége lett volna. A hangja nem a régi, ezt itt konstatáltam először egyértelműen.

Jött aztán az, amiről tudtam, hogy jönni fog, de bár ne jött volna. A már címében is klisés és bugyuta „Arma-Goddamn-Motherfucin-Geddon”. Valahogy így kell írni a címét, különösebben nem érdekel. Tisztességesen szólt a szám, de ez nem feledteti az a tényt, hogy maga a dal a legszánalmasabb hangzóanyag amit Brian Hugh Warner és Jordie White valaha rögzített. Ha nem tudod, hogy ők kicsodák takarodj innen nyulat legeltetni. Vagy menny a gyakorikérdések-hu-ra, ez lenne az első értelmes kérdés amit ott valaha feltettek.

Nagy nehezen kibírtam ezt a förtelmet, ekkor azonban érkezett egy újabb friss szerzemény, mely „Leave a Scar” címen fut. Igazából nem rossz szám, otthon hallgatni jó, de koncerten nem tudom mi értelme eljátszani, meg sem lehet mozdulni rá. Lehet azért nyomták, mert ez a következő kislemezes szám, akkor pedig nem lehetett kihagyni… sajnos.

A két friss, ám igen langyos szám után épp jókor érkezett a „Mechanical Animals” blokk a „Rock Is Dead” a „Dope Show” és a „Great Big White World” hármasával. A „Rock Is Dead” végre felrázta kicsit a közönséget, mely lelkesedés még kitartott a Dope Show alatt is, annak ellenére, hogy az nem egy tombolós (viszont kurvajó) szám. A „Great Big White World” pedig újítást hozott színpadelemek terén, Manson ugyanis egy fóliával körbevont kalitkából énekelt, melyet fehér neonlámpák világítottak be. A szám végén pedig az énekes kitört belőle, bár ez lehetett volna erőteljesebb is… ezt azonban az egész műsorra rá lehetne sütni.

Ismét lassítunk, következik ugyanis a „WOW” mely jó szám viszont nem tudom mi a viharnak kellett élőben előadni. Erre a számra leginkább fekete hajú, hosszú fekete körmű, erős sminkű, falatnyi lakk cuccokban illetve nercharisnyában vonagló goth csajokat tudok elképzelni egy sztriptíz bárban egy fém rúg körül. Mivel azonban ez sajnos nem kivitelezhető a koncerten, (bár színpadelemnek nem lett volna utolsó) így elégé hervasztóan hatott a közönségre. Amúgy engem kísértetiesen emlékeztet a Nine Inch Nails „Closer” című remekművéhez, de istenments hogy plágiummal vádoljak én akárkit. Csak megjegyeztem, na…

Következett egy kifejezett közönség kedvenc, amit még talán Szikra Robi is ismer, a „Sweet Dreams” című Eurythmie feldolgozás, volt is közönség énekeltetés, örült is a sok paraszt, hogy végre tudja valamelyik szám szövegét.

Újabb feldolgozást választottak folytatásul, a kevésbé ismert, ám annál jobb „Rock N Roll Niggert” Patti Smithtől. Ez a szám jó lett volna, ha nincsenek benne fél perces hatásszünetek, valamint ha Twiggy is Manson nem dönt úgy, hogy szerepet cserél egy időre. Twiggy ugyanis odaadta Mansonnak a gitárt, elvette a mikrofont és elkezdett énekelni. Ezzel csak az volt a baj, hogy Manson viszont nem tudott gitározni, csak néhányszor vágott a húrok közé tisztességből, az egészből az kerekedett ki, hogy Twiggy dzsemmelt egy keveset a Manson nyakában lógó gitáron, majd visszacserélődtek a szerepek.

Ekkor jött az a rész, amikor úgy tesznek, mintha vége lenne a műsornak, megkiabáltatják egy kicsit a közönséget… erre, a sok hülye magyar elkezdi kántálni: Vissza! Vissza! Vissza!

Bazzzmeg! Ekkor kezdtem el csapkodni a homlokomat, hogy van itt olyan, aki azt hiszi, hogy egy amerikai zenekar, meg fogja érteni ha azt üvöltik nekik hogy „Vissza! Vissza!”?!

Körbenéztem és láttam, hogy ez másoknál is kiverte a biztosítékot, megnyugodtam hát, mégse hülye azért mindenki.

Az átlagos visszatapsolásoknál kicsit tovább várattak magukra, de még visszajöttek, és eljátszották az előző album talán egyetlen említésre méltó számát, az „If I Were Your Vampire”-t. Nem okozott különösebb katarzist, nem is koncertre való dal szerintem.

Legvégül jött, aminek egyszerűen jönnie kellett, ami nélkül nincs Manson koncert 1997 óta: „The Beautiful People”. Ez a legkoncertrevalóbb, legtombolósabb számuk, egyszerüen nem értem, hogy miért a koncert legvégére kell berakni, amikor már a közönség és a zenekar is fáradt (főképp Manson, aki már szégyenszemre nem igazán bírta hanggal). Ha a show közepén adják le hatalmas zúzás kerekedett volna, de így sokkal kevesebb sült ki belőle, mint amennyit ez a szám érdemelne.

Mindezek ellenére azt kell mondjam, szerencsések voltunk, mivel az európai turné más állomásain volt ahol csak 12-13 számot játszottak, mi kaptunk 16-ot. Brno-ban például nem hallhatta a közönség a „Rock Is Dead”-et, a „Love Song”-ot, és az „If I Were Your Vampire”-t.

 

Nem tudom, mit írjak ide összegzésnek, hogy őszinte legyek. Nagyon felemás érzésekkel sétáltam el a színpadtól, valahogy többet vártam. Nem tudom leírni igazából… a pohár félig üres. Nem, nincs félig tele, itt most félig üres! Itt nem az üres poharat töltötték meg félig, hanem egy teli pohárból szipákolták el ami benne volt. Ez nem mindegy! Mert a Guns God And Government turnén a koncert DVD alapján, ez a pohár meg nagyon tele volt, majdnem ki is csordult.

Viszont örülök neki, hogy végre láthattam élőben, erre vártam már több mint 4 éve mikor először betoltam a hifibe a Kornéltól kisírt első cd-t.

Nevezhettek droid fannak, aki akkor is tapsolna, ha odaszarna a színpad közepére, de akkor is élmény volt látni azt, aki akkora hatást gyakorolt rám a zenéjével, nélküle ugyanis ma nagyon más ember lennék.

De ugyanakkor szomorú is vagyok, mivel végigkísértem a karrierje minden részét, elolvastam a könyvét, és látom honnan süllyedt le, és hogy hol tarthatna. Igazából azt sajnálom, hogy nem fénykorában láthattam, vagy amikor még felfelé ívelő csillag volt, hanem most, amikor a csillaga hullani kezd.

Ennek ellenére azért reménykedek benne, hogy fel tud állni még. Remélem, van valaki a közelében, aki ismerte régen, látja most, és elmondja neki mi a helyzet, hogy önmaga paródiájává kezd válni.

Jót tenne neki egy pár év elvonó, az az igazság. Mert a drogok csak egy ideig hatnak kreatívan, vagy semlegesen az emberre, előbb utóbb destruktív lesz, és az történik, amit július 4-én láthattunk.

Az elvonó Trent Rezonernek is jött tett, a „The Fragile” után elment elvonóra, és azóta jobb, mint újkorában. Őszintén remélem, hogy ezt Manson is meg tudja csinálni, és akkor az arcukra fagyasztja a kaján vigyort azoknak a nímand senkiházi keselyűknek, akik most, hogy vergődik, a nyelvüket köszörülik rajta, mert másképp nem tudnak figyelmet felhívni magukra, csak mocskolódással. A legundorítóbb, hogy az ilyenek szánalmas szar alakok, akik a monitor és a klaviatúra mögül elképesztően bátrak, de gitárt még csak fényképen láttak, és össze szarnák magukat egy fél tornateremnyi ember előtt. De az ilyeneknek csak annyit: ti ott fogtok maradni ahol most vagytok, a monitor előtt veritek a farkatokat azokra a nőkre, akiknél Manson sokkal jobbakat kefélget naponta, belőle legenda lesz a halála után, utánad meg csak egy sírkő marad valami sablon szöveggel a fekete márványlapján!